csütörtök, április 20, 2017

Sonkás tészta sütőből

Húsvét után mi is lehetne a maradék sonkából, léből, mint tészta és leves... (Leves az még jön...) A sonkás tészta, ami sütőben sül át, különleges helyet foglal el az emlékeimben. Gyerekkoromat idézi, és nagymamám fantasztikus főzőtudományát. Nagyon rossz evő voltam ebben az idöben, de a sonkás tészta esetében ezt valahogy "elfelejtettem". Nem tudom, hogyan készítette, csak megközelíteni tudom az övét . Mondhatják, valójában nem nagy kunszt, hiszen elrontani nemigen lehet, de az etalon, mégis az övé maradt. Talán ez a verzió áll hozzá a legközelebb...
Hozzávalók 5-6 személyre:
40 dkg csuszatészta, kockatészta
35-40 dkg fött, füstölt parasztsonka, vagy csülök
10 dkg vaj
3 tojás
4-5 dl tejföl (szeretem, ha "lucskos")
1 ek zsemlemorzsa
só, bors
A tésztát enyhén sós vízben (vagy, ha van, a sonka megmaradt levében) a szokásos módon kifőzzük. (Én egy kevés étolajat is teszek a vízbe, hogy a tészta ne ragadjon össze.)
A sütőt 220 fokra előmelegítjük.
A sonkát megdaráljuk, vagy nagyon apróra összevágjuk. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a vajjal és a tejföllel. Hozzáadjuk a a megdarált sonkát. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan belekeverjük a tojássárgás masszába. Sózzuk, borsozzuk és beleforgatjuk a leszűrt tésztát.
Egy nagy tűzálló tálat  kikenünk kevés vajjal, megszórjuk a zsemlemorzsával és beleöntjük a sonkás tésztát. Betoljuk a sütöbe és kb. 30 perc alatt készre sütjük. (Akkor jó, ha a teteje kissé megpirul.)
Tálaláskor lehet további tejföllel meglocsolni, esetleg apróra vágott lilahagymával megszórni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése